Hóvirág - Galanthus nivalis

Írta.Debreczy Zsolt

A hóvirág története?.

(A hóvirág történetét egy pásztortól hallottam, mint annyi virág történetét - ezt meg diákkoromban, ott fenn a Keszthelyi hegyekben?Gyenesdiás és Váralja fölött...

? március eleje volt s azokban a napokban hirtelen megjött a tavasz. Pár napja még hideg szél járta, de most hirtelen megzsendült a természet s a völgyi gyertyánfák és hófoltok között máris mezőkben nyílt a  hóvirág.  Bűvöletükből csak a napsugár meleg fénye csalt tovább egyre feljebb a kopárok felé, ahol lám már kinyílt az első pimpó, a gubóvirág is kibátorkodott a meleg fűcsomók között s a lappangó sást egyenesen a legszebb virágzásban találtam -  porzós kalászai már ott aranylottak a zsombékok tövén.

Szellők szárnyán, csilingelő hangfoszlányokat hallottam. Viselőik a hajlat túloldalán lehettek, mert semmi sem látszott belőlük, de a pásztort hamar megláttam: - subáján sütkérezett egy napos hajlaton, egy jókora galagonya szellőfogó árnyékában. Látszott, igen el volt foglalva: hóvirágokat kötözgetett fűszállakkal, ügyes mozdulatokkal csokorba. Reáköszöntem? Kinek?? kérdeztem kicsit tréfásan, mert hát, bár közöm nem volt hozzá, de mondani azért kellett valamit? Hát kinek, mit gondol az úr? (?hát, ez kedves volt tőle? 19 éves úr??).. Errefelé hogy hívják a hóvirágot? .. folytattam  kíváncsiskodva, mivel, hogy az előbbi kérdésre nem jött válasz. Hát errefelé? ...hófehérke, csengettyűke - de csengővirágnak is mondják. Van ennek neve sokféle, mert mindenhol ismerik? (itt kis szünetet tartott..)  ?Igen, de, azt már nem, hogy hogyan is lett a hóvirág ? igen, azt már kevesen tudják? De az én Ipám sok uradalomnál szolgált szerte az országban, rengeteg nyájjal a havasok alján is, meg le a török határig? meg a török szigeten is volt* - ?ő mindent tudott .. ezt is?

Valamikor réges régen még nem volt hóvirág, hanem csak csuporos angyalfű -- nem az a fehér kankósi féle, hanem amelynek a közepében a hercegnők arany csészéje terem. (?csupros nárcisz? ami Húsvétkor nyílik...). Igen az, bólintott, majd folytatta. Akkor azon a tájon nem volt tél, vagy ha volt is, igen rövid, ? a téli napokon is már nyíltak a hercegkisasszony csupros angyalfüvei. .. virágaik ragyogó fényesek voltak, mert éjjel három tündér is fényesítette őket először a szirmokat, majd a benne lévő csuporot?  de  azt, aztán igen alaposan, mert abban termett a herceglyány kristályvize, a virág szirmokban gyűlt harmatnak cseppjei? Igaz, egyik csuporos sem volt éppen olyan, mint a másik, - de egy mégis különösen másmilyen volt: haloványabb volt, és sokkal hamarabb kibújt, nagy kíváncsian s gyönyörködött a hajnali hóharmat  ragyogó kristályaiban, amelyek csak rövid ideig éltek, mert ahogy világosodott, a Nap melegére rögtön elillantak, csak egy kis nedves fényfolt maradt utánuk a leveleken.. Néha hópihéket is látott, de ezek mindjárt el is tűntek, épp, hogy csak felsejlett a gyönyörűségük. Hamar ébredt hát ez a kis csupros s már a magvait érlelte, amikor amazok még csak éppen feslették a szirmaikat? -Idővel úgy is hívták ezt az angyalfűt a többiek,  hogy ?hócsuporka?. Az aranykelyhekből szomját oltó hercegkisasszony csodálta hócsuporkát, de szerették a tündérek is, mert már akkor tiszta nedűt adott, amikor a harmat még jéggé fagyott, s a többi csuporka pedig, még mélyen aludt.. Ők is úgy hívták, hogy, hócsuporka?

Akkortájt  -úgy mondják-, nagy változás volt az idővel?  egyre hidegebbek lettek a telek, rövidebbek a nyarak. A herceglyány meg a csupros angyalfüvek is délebbre húzódtak s velük mentek a virágtündérek is mind. De hócsuporka ezt nem vette észre, mert mikor ő nyílt, még aludtak a többiek, s amikor a többiek nyíltak, ő már szelíden, a magvait érlelte. Akkor még csak azt vette észre, hogy már nem fényesítik szirmait a tündérek, s hogy már, ej-de rég nem látta a hercegkisasszonyt?  Néha, majd egyre többször, ha a megszokott időben ébredt és bújt ki, csak havat látott és testvérei nem voltak sehol (hisz azok akkor már rég délebbre húzódtak..)

A hercegleányt a  hócsuporka apránként már oly régen nem látta, hogy szinte el is feledte. . Aztán egyre többet aludt s ha néha-néha  kikukkantott is, hát még mindig hófehér takarót talált a feje fölött.  ?Bújj vissza hócsuporka? - mondták a hópihék - imádkozz a tavaszért mely meghozza kedves virágaid... -de jajj, nekünk akkor végünk van?, akkor  kristály arcunk megolvad, s ölelkező karjainkat elviszi a tavasz melege? Hócsuporka  megcsodálta a hópihéket és mindjárt meg is sajnálta őket, és igy aztán nem imádkozott a tavaszért, hanem inkább egyre hosszabb időt aludt a föld alatt ?s csak akkor dugta ki bóbitáját, amikor már érezte, hogy olvad a hópihék takarója.  Akkor kidugta fejét és kibontotta szirmait... lám itt a tavasz! - kiáltotta? De néha, hiába örült, hirtelen sötét felhők gyűltek, hópillangók szálltak alá és megint fehér takaró lepte el a tájat. Ilyenkor hócsuporka feje egyre nehezebb lett a pihék súlyától, azok meg kristályosan csengő hangon kacagtak? ? korai virágszál, hol van a herczeglyány?  s mást is daloltak csilingelő, pengő-csengő hangon - ipám nótában is tudta ezeket, de hát én úgy sohasem mondtam..

Hogy rövidre fogjam, ez így ment esztendőről esztendőre s hócsuporka  egyre többet töltött a mélyben, és mindig, újra és újra későbben kelt, mint előtte, sokszor hópihe borította el a fejecskéjét, úgy, hogy az egyre inkább csengettyűhöz hasonlított: szirmai lelógtak, csuprában már sohasem álltak meg a hercegkisasszony kristályvizének harmatcseppjei (? de hát akkorra már hol is volt a hercegkisasszony - talán Taljánországban, vagy  a meleg tengerek mellékén).

Hosszú évek sora telt el és hónárcisz egyre többet aludt és egyre sápadtabbá lett. Holddal játszadozott fagyos éjszakákon s a Hold színe egyre sápadtabbá tette aranyló szirmait. A gyerekei is olyanok lettek lassan mint ő, egyre fehérebbek, egyre csilingelőbbek és levelei keskenyebbek, kevesebbek és rövidebbek- éppen olyan lett, mint a ma nyíló hóvirág..

Évek teltek múltak s egyszer csak különös nap lett:  arra járt a hercegleány, aki bár már régen messze délre költözött, de azért mindig elindult valamerre és kereste a különc kis hócsuporkát.. Emlékezett arra,  hogy az ő csuprában még akkor is volt kristálytiszta harmatvíz, amikor a többi csuporka még javában aludt.  Hát, ahogy a bükk meg a gyertyánerdők szélét járja egyszer csak mit lát?  Meglátja hócsuporkát:  ? hát te jó messzire mentél csuporka, mondta a herceglyány- de így csodálkoztak a hercegkisasszonyt kísérő virágtündérek is. Hócsuporka!  Adj hát inni valót, -kiáltották szomjasan. De hócsuporka ingatta bókoló szirmait és üres csuprára mutatott: ?Nincs már harmatom, csengettyűmön zöld a folt, szirmaim hószínre váltotta a Hold?? A királylány elmosolyodott és azt súgta: ? Hát jól van ez így, legyél te a hó varázslatos tükre. Légy  a ?hó virága?, maradj itt, légy te az erdő mélyén a remény, a tavasz hírnöke, mely a tél pompás hópihéit tükrözi a tavasz melegében.. ?

A Hó virága meghatódva megrezdült hirtelen, s zöld kis sapkájáról ragyogó kristálycseppek gördültek lefelé. Először lassan, majd hirtelen, de azért nem annyira gyorsan, hogy a hercegkisasszony azokat tenyerével ügyesen el ne kapja, hogy azután a tündérekkel megosztva fel ne szippantsa.  Aztán megköszönve a hó virága kedvességét, elmentek vissza délre a nárciszok után?  De, azt mondják, a tündérekből maradt itt, s azok éjjeleken a hó virága szirmait fényesítik, úgy, hogy mint a hó ragyogjanak a Hold és a Nap fényében?

Azóta sok év eltelt. A nárciszok újra északabbra költöztek, de hócsuporkából már nem lett újra a regi hócsuporka, hanem olyan maradt, mint amilyenné a tél és a Hold hideg fénye varázsolta, véglegesen a hó virágává, hóvirággá változott..

A pásztor itt elhallgatott, s én meg tisztelettel megköszöntem a történetet, s látván, hogy  a Nap fénye hűvösebbre hajlott, elköszöntem, s visszaereszkedtem a hóvirágmezőkön át az utamra vívő ösvényekre.

*Azóta sokszor eszembe jutott vajon igaz-e ez a törénet, vagy csak a téli hosszú esték álma? Hosszú időutazás kellene hozzá, hogy ezt megtudjuk, de talán kár lenne az időért, mert ha ezt egy pásztor mesélte, ?akkor ez úgyis, biztosan így volt.

Debreczy Zsolt

*DZS: a pásztor itt Ada Kaleh szigetére gondolt Orsova alatt (ma már sajnos nem létezik, lenyelte az Aldunánál megfogott, felduzzasztott Duna)

Botanika:

A hóvirágot, az Amarillisz-félékhez (Amaryllidaceae) sorolja a botanika. Linne/Linnaeus a növény-a kettős nevezéktan megalapozója 1753 -ban kiadott?Species Plantarum?-ában ?hó/havi tejvirágnak? Galanthus nivalis-nak nevezte el (nivalis = hó/havi, gala-=tej, anthos  =virág) A család jellemzője a hat sziromszerű lepellevél. A hóvirág hagymagumójából a hosszú, keskeny hártyas-szélű murvalevéllel és két rendes levéllel tör a föld felszínére. A virág a tőkocsány csúcsán a levelek védelméből kibontakozva először felfelé áll, a murvázó és rendes levelek közül kibontakozva kecses ívben lefelé fordul úgy, hogy mire a sziromszerű külső lepellevelek szétnyílnak, a virágok már bókolnak. A virágszáron ? tőkocsányon - jellemzően hagymagumónként, illetve száranként egy virág fejlődik, a leveleken kezdetben túlnyúlnak, rövidebbek, párosával állnak hosszúkásak, csúcsuk felé kissé szélesednek. A hóvirágnál a 3 külső lepel (külső kör) sziromszerű hosszúkás-elliptikus és jellemzően szinte vilagítóan tiszta hófehér, míg a belső lepellevelei a külső kör harmadát ha kiteszik, csuprot formálva szélükön egymáshoz simulnak, kicsípett csúccsal rövid oválisak, csúcsuk alatt zöld sávosak. A hóvirágot a tavasz első rovar-hírnökei porzzák, majd háromreszkeszű húsos falú termések fejlődnek. Ezek zöldből, hamvas zöldből sárgára érnek, a földre hajlanak, felhasadnak; a magvakat részben a hangyák hordják szét.

Mire a nyár közepe eljön, a hóvirág levelei megsárgulnak, tápanyagaik a hagymába húzódnak és a következő tél végéig, tavaszig nyugalmi szakaszba (dormancia) kerülnek. Ezeket a föld alatt gumóban, hagymában, szárgyökérben (rhyzoma) húzódva áttelelő növényeket Christen C. Raunkiaer életforma rendszerezése nyomán ?föld mélyén

rejtetten telelőknek? (Geophyton) nevezi a botanika. A mi hóvirágunk középeurópai, tőlünk sokkal északabbra már hiába is keresnénk. Délen sok (<18) rokon faja él. Közismert közülük a török hóvirág (Galanthus elwesii) mely korábbi a mienknél és nagyobb virágú s levelei is jóval nagyobbak, szélesebbek. A hóvirág alakilag (morfológiailag) legközelebbi rokona a lápréteken, mocsárerdőkben növő, messze északra is elmerészkedő tőzike (Leucojum aestivum) és a korábban tőzikékhez sorolt szikaltőzi (Acis) és az ugyancsak főleg délen viruló kedves kerti virágunk, a nárcisz.

A hóvirág változatosságát főleg a lepellevelek hossza, szélessége és színe mutatja a legszebben.  Sokszor látni egyenlő hosszú lepellevelű hóvirágot (?isochlamydeus típusok?), olyat is, ahol a külsők és belsők mind hosszúak, fehérek vagy mind zöld foltosak s olyat is, ahol a belső kör leplei a mérvadók, a kűlsők is éppen olyan rövidek, legfeljebb kevésbé (ki)csípett csúcsúak. Bár csak a belső körre jellemző, de a külső kör is lehet zöld foltos.  A telt virágú változatoknál (plena típusok) a belső vagy a  külső kör is megkétszereződik (többszöröződik), lehet egyforma hosszú de különböző hosszúságú is.  A fehér mellett halovány sárga árnyalatú (chryso-anthus/chrysanthus típus) hóvirág is virulhat a többi között.  Sok szép formát neveztek el  a kertészek fajtanévvel.  Az egy száron többvirágú típusok is különlegesek. A levelek változatossága kevésbé feltűnő, de az is egy színfolt a sokféleséghez.

Fotók: Gábor Emese

http://budakornyeki-naturpark.hu/galeria/category/15-hoviragok